Réfy Mór arany, Győri Martin és Vida Zolta kettős bronzéremmel tért haza

Írta ekkor 2020-08-10

Réfy Mór arany, a Győri Martin és Vida Zolta kettős bronzéremmel zárt az utánpótlás versenyen.

Szombaton Lajosmizsén járt a KSE Asztalitenisz Szakosztály négy utánpótláskorú játékosa, ahol tizenkét asztalon, több, mint nyolcvan sportoló részvételével folytak a küzdelmek.

Rideg Árpád kevés versenytapasztalattal is remekül helytállt, időnként nagyszerű labdamenetekben bizonyított, de sajnos mérkőzést nem nyert.

Győri Martin és Vida Zolta csoportelsőként, szett-veszteség nélkül jutott a főtáblára, ahol mindkét fiatal szoros mérkőzésen, rutinosabb felnőtt versenyzővel szemben alulmaradt és kiesett.
Réfy Mór, csoportjában egy győzelemmel és két vereséggel zárt, nem jutott tovább, így vigaszágon folytatta a versenyt. Három felnőtt ellenfele legyőzésével (3:2; 3:1; 3:1) döntőbe jutott, ahol magabiztos játékkal 3:0-ra nyert, és megérdemelten lett aranyérmes.
A párosok egyenes kieséses rendszerben kerültek lebonyolításra. A Réfy-Rideg páros 3:0-ra kikapott az első mérkőzésen, így kiesett. A Vida-Győri kettős három mérkőzést, 3:0-ra nyerve elődöntőbe jutott, ahol a későbbi aranyérmes, bajai párostól 3:2-re kikapott, ezzel a dobogó harmadik fokán zárta a versenyt.
Forrás: Farkas Zoltán

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

öt × három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...