Régi terveket valósított meg a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum
Írta koronafm100ekkor 2021-01-05
Jól kihasználta a 2020-as év karanténos időszakait a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, ahol a látogatási időben elvégezhetetlen feladatokra és fejlesztésekre fordították a hirtelen felszabadult munkaidőt. Dr. Filus Erika intézményvezető szerint kezdetben nehéz volt elképzelni hogyan működnek majd tovább, hiszen eltűntek, nem csak a mindannapi látogatók, de az iskola csoportok is. Végül úgy döntöttek, hogy régóta dédelgetett terveket valósítanak meg.

(fotó: VIRA Magazin)
Dr. Filus Erika, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetője hozzátette: a látogatók szempontjából is fontos technikai fejlesztéseket ugyancsak sikerült kivitelezni. Mint mondta, a létesítményeikben nem csak a világháló elérése lett könnyebb és egyszerűbb, hanem az érintésmentes fizetés is.