Rendezett tér = jó hangulat: tároló eszközök és bútorok a fürdőszobában

Írta ekkor 2021-08-24

A rendezett térnek kiemelt szerepe van abban, hogy milyen lesz a hangulatunk. Akárcsak a nappali, a fürdőszoba is központi szerepet tölt be, amikor a pihenésről van szó. Sok ember a lakásnak ezt a helyiségét célozza meg először, amikor hazaér, hogy lezuhanyozzon vagy vegyen egy kellemes, testet és lelket ellazító forró fürdőt. Már csak ezért sem mindegy, hogy milyen látványt nyújt a fürdőszobai környezet. Ha káosz uralkodik ebben a térben, az csak a kedvünket szegi. Viszont, ha mindennek meg van a maga helye, ha a fürdőszoba berendezése nyugalmat áraszt és ezt az élményt és érzést a dekorációkkal csak tovább fokozzuk, akkor öröm lesz betérni a fürdőszoba helyiségbe. A nyugalmat csak úgy képes a fürdőszobánk biztosítani, ha mindent megfelelően tárolunk, azaz mindennek megvan a maga helye.

A fotó forrása: Ant Clausen / Shutterstock.com

Tároló eszközök és bútorok a fürdőszobában

Az egyik legfontosabb tárolók, a törülközők tárolására alkalmas eszközök és berendezések. A tiszta törülközők helyet kaphatnak a fürdőszoba szekrények polcain, míg a nedves törülközők számára az akasztók és fogasok biztosíthatnak megfelelő helyet. A fürdőszoba stílusa határozza meg, hogy a fém vagy a fa törülközőakasztók mellet döntünk végül.

A káosz elkerülésének érdekében az is elemi, hogy minden tisztálkodószer és eszköz is helyet kapjon valahol. Egyrészt könnyebben boldogulunk, ha tudjuk, hogy mi, melyik szekrényen vagy polcon található, másrészt a helyiség rendezettsége ránk is pozitívan hat és úgy érezzük, hogy nem csak a lakásban, hanem a lelkünkben is rend uralkodik.

A fürdőszoba szekrény kiválasztásánál nem csak a lakás stílusa az elsődleges szempont, hanem a fürdőszoba mérete is meghatározó lehet. Kisebb tér esetében hasznosak a polcos tárolószekrények, amelyeknek a tetején is elhelyezhetünk fonott, fa vagy műanyag kosarakat, amelyeket szintén használhatunk fürdőszobai dolgaink tárolására.

A falra szerelt polcok is hasznosak, nem csak azért, mert sok dolog elfér azokon, hanem a dekorációk elhelyezésére teremtenek remek lehetőséget. A polcra vagy polcokra helyezett virág, tükör, vagy kép, nem csak a fürdőszobai összképet javítja, hanem aktívan hozzájárul a tiszta és rendezett fürdőszoba kialakításához.

Mi szolgálja legjobban a fürdőszoba rendezettségét, mint a szennyeskosarak? Ma már a szennyes ruhák tárolására szolgáló tárolók is olyan sokféle változatban kaphatók, hogy bárki megtalálhatja a kedvére és persze a fürdőszoba stílusának megfelelőt. Nagyobb családok hasznosnak tarthatják a háromrekeszes szennyeskosarat. A hagyományos stílust preferálók, akár diófából készültet is választhatnak, amely minőségi, elegáns darab különleges formatervezéssel. A környezettudatos emberek, pedig a bambusz szennyeskosár mellett is dönthetnek. A kényelmet előnyben részesítők pedig olyan szennyeskosár mellett is dönthetnek, amelyet ülőkeként is használhatnak. Ez a változat azoknak a családoknak is kiváló, ahol a kisgyerek rendszerint szeret a fürdőszobában tartózkodni, míg a szülei fürdenek.

– Publikálta: Vörös István; szerző: vendégszerző / fizetett tartalom –


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhárom + öt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...