Rendhagyó időpontban szólal meg a riasztósziréna
Írta Vörös Istvánekkor 2020-05-04
A paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében működtetett lakossági tájékoztató és riasztórendszert, valamint a Pincehelyen telepített monitoring- és lakossági riasztórendszert minden hónap első hétfőjén tesztelik, azonban a „morgatóként” ismert szirénapróba májusban csúszik egy hetet.
Az érettségiző diákokra való tekintettel ezúttal nem a hónap első, hanem a második hétfőjén, azaz május 11-én szólalnak majd meg a szirénák.
Ezen a napon a Pincehelyen található MoLaRi próbája délelőtt 11 órakor kezdődik, míg az atomerőmű harminc kilométeres körzetében működő lakossági tájékoztató sziréna délután 13 órakor szólal majd meg. Ez a változás kizárólag a májust érinti, júniustól a szirénapróba ismét minden hónap első hétfőjén lesz.