Rendhagyó módon, de lesz Petőfi Szilveszter Kiskőrösön
Írta Greksa Zsófiaekkor 2021-12-27
Kiskőrösön nem telhet el úgy az év utolsó napja, hogy ne a Petőfi Szilveszterrel zárja a város az esztendőt.
A szóban forgó esemény óriási múltra tekint vissza, amelyet a koronavírus okozta járványhelyzet okán a tavalyi évhez hasonlóan, a megszokottól eltérő módon rendeznek meg.
Filus Erika a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója beszélt rádiónknak a program jelentőségéről. Mint mondta, a tradíciók életben tartása és ápolása elsődleges, ennek jegyében vázolta a december 31-i rendezvényük részleteit.

fotó: vira.hu
Filus Erika a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója a Petőfi Szilveszter kapcsán beszélt arról is, hogy ebben az évben hogyan áll össze a műsor forgatókönyve, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket a város főterén.
Mint megtudtuk szavalatok hangoznak el és az elmaradhatatlan serleges fogadalomtételre is sor kerül.
A programok:
Helyszín: Kiskőrös város főtere
Szavalat: Bánföldi Szilárd – Petőfi Sándor „személyesen”
Polgármesteri serleges fogadalomtétel
beszéde
Összeállította: Supka Éva
Helyszín: Kiskőrös város főtere
Deák-kuglóf, pogácsa, kávélikőr, forralt bor
A Petőfi-torta ünnepélyes felvágása
Helyszín: evangélikus templom
Petőfi Sándor keresztelési anyakönyvi bejegyzésének megtekintése
Bemutatja: Kecskeméti Pál evangélikus igazgatólelkész