Rendhagyó módon folyik az óvodai beiratkozás Kalocsán

Írta ekkor 2020-04-06

A kihirdetett járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon zajlik a beiratkozás a kalocsai óvodatársulás tagintézményeibe.

Mint az várható volt, most nem lesz lehetőség személyes beíratásra, ezért az Oktatási Hivatal által kidolgozott rend szerint április 1-jétől 7-ig tart az időszak, ameddig a körzetileg illetékes óvodába automatikusan beírják a lakóhely szerint oda tartozó gyermekeket.

Ez esetben egyelőre nincs a szülőknek teendője, azonban ha nem a lakcímük szerint illetékes körzeti óvodába szeretnék járatni a gyermeket, arról szándéknyilatkozatot kell kitöltenie, amiben megjelölik, hogy a kitöltés pillanatában melyik lenne az illetékes óvoda és ehhez képest hová szeretnék beíratni a gyermeket – hívja fel a figyelmet Katus Györgyné vezető óvónő, a kapcsolódó dokumentum letölthető több intézményi felületről, vagy IDE KATTINTVA is!

 

Katus Györgyné kalocsai vezető óvónő arra is rámutatta, hogy a 2017 augusztusának végéig született gyermekeket kötelező beíratni a 2020 őszén kezdődő nevelési évbe.

Akik 2021 első felében töltik be a harmadik életévüket, szintén beírathatók rendelkezésre álló férőhely esetén, erről viszont ugyancsak írásban kell előzetesen nyilatkozni a szülőknek – mutat rá az intézményvezető.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

11 + 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...