Rendkívüli helyzetben játszották legutóbbi mérkőzésüket kézilabdásaink

Írta ekkor 2020-11-18

A Kalocsai Kézilabda Club ifjúsági és felnőtt férfi csapata is rendkívüli körülmények között fogadta ellenfelét hazai pályán.

Szvétek Balázs az ifjúsági csapat edzője elmondta, hogy beigazolódott az előzetes gondolat, hogy a Kiskunhalas nehéz ellenfél lesz. Sok múlott azon, hogy ki akarja jobban a győzelmet, hisz nagyjából kiegyenlített erőviszonyok voltak. Az ellenfél távozott a pontokkal, ami az edző szerint annak tudható be, hogy a srácok nem vették komolyan a szigorításokat.

Kalocsai KC 25- 30 Kiskunhalas UKSC

A KKC felnőtt férfi csapata is Kiskunhalassal állt pályára, és bár a papírforma szerint gyengébb ellenféllel találkoztak a mieink, Kolics János edző úgy nyilatkozott, hogy kínszenvedés volt a mérkőzés. Bock Milán és Katona Bence is hiányzott a csapatból, és a közönség bíztatása is elmaradt ezúttal. A mester úgy nyilatkozott: nem kellett volna elkönyvelni előre a győzelmet. kolicshalasertekelo emellett azt is hozzátette más negatívumot nem tud felhozni a szoros, 34-31es győzelemre.

Kalocsai KC 34 – 31 Kiskunhalas UKSC

 

képek: KKC


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST