Rendőrök és társaik tették felejthetetlenné egy helyi család ünnepét

Írta ekkor 2018-12-20

Hagyománnyá válik, hogy a kalocsai rendőrök karácsony táján, a városban működő társszervekkel karöltve igyekeznek egy családnak szebbé tenni az ünnepi időszakot.

A kalocsai gyámhivatalának segítségével sikerült ismét olyan családot meglepni, ahol felnőtt és gyermekek egyaránt örültek a váratlan ajándéknak.

Az egyik városi szupermarketnél takarítóként dolgozó Dénes Anna, szerény körülmények között, de nagy szeretetben neveli egyedül 9 és 15 éves, jól tanuló unokáit.

Őket lepték meg a helyi rendőrök sok-sok ajándékkal, köztük egy felajánlásból érkezett televízióval, ruhákkal és karácsonyfákkal.

A meghatott nagymama örömkönnyeivel küzdve mond köszöntet mindezért, elárulva rádiónknak, hogy az említett szupermarket dolgozói is hatalmas örömet szereztek családjának.

 

A kalocsai igazságügyi szervek által idén megajándékozott, unokáit egyedül nevelő kalocsai nagymama azt is felsorolta, hogy melyek voltak azon egységek, akik hozzájárultak, hogy élete legszebb karácsonyát ülhessék néhány nap múlva – fogalmazott.

Mint mondja, a gyerekek boldogan indultak iskolába a téli szünet előtti utolsó napokon az újonnan kapott ruhákba bújva.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

10 − nyolc =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...