Retro húsvéti finomság: készíts sárgatúrót a családnak

Írta ekkor 2022-04-09

A sárgatúró egy remek húsvéti étel, amit leginkább édesen, de akár sósan is fogyaszthatsz. Főként a görögkatolikus vidékeken ismert, többek között Csereháton, a Hajdúságban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de már vallástól és országrésztől függetlenül készítik. Több néven ismert: sárga- vagy édes túró, túrócska, szirikk és szirka.

A húsvétot megelőző nagyböjtöt lezárandó a vasárnapi asztalra már bőségesen kerülhetett étel nagyanyáink idejében is. Ezeket az ételeket mind a római katolikusok, mind a görögkatolikusok vasárnap délelőtt a templomba vitték, hogy felszenteljék – közülük a sárgatúró sem maradhatott ki.

Hozzávalók:

1 liter tej

10 tojás

½ vaníliarúd

10 dkg cukor

egy nagy csipet só

ízlés szerint mazsola

(Fotó: divany.hu)

A tejet a vanília kikapart magjaival, a sóval és a cukorral tedd fel melegedni.

Közben törd fel a tojásokat, és keverd néhány percig.

Ha felforrt a tej, lassan, habverővel való folyamatos keverés mellett öntsd bele a tojást. A lángot mérsékelve főzd, kevergesd addig, amíg kicsapódik a savó, és túrós állagúvá válik a tojásos tej. Ez néhány perc alatt meglesz. Közben add hozzá a mazsolát is.

Egy szűrőt bélelj ki tiszta konyharuhával, és öntsd bele a masszát. A textil széleit fogd össze, csavard meg, és kösd is össze jó szorosan.

Hagyd a szűrőben egy tál felett lecsepegni és összeállni egy éjszaka alatt. Másnap csomagold ki, és már szeletelheted is.

Jó étvágyat! 🙂 

Forrás: divany.hu


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...