Sétarepülők és honvédelmi sportágbemutató is érkezik a Kalocsa-Foktő repülőtérre
Írta Arany Lucaekkor 2025-05-12
Május 17-18-án látványos programmal várja a látogatókat a Foktő-Kalocsa repülőtér, ahol a Legendák a levegőben szervezésében családi sétarepülő hétvégére és honvédelmi sportágbemutatóra kerül sor.
Az eseményről Vécsei Mihály főszervező nyilatkozott rádiónknak, aki elmondta, hogy mára országos ismertségű, családi élményhétvégévé nőtte ki magát az esemény, ahol a gyerekektől a repülésrajongó felnőttekig mindenki talál magának érdekes programot.
A kilátogatók idén is megcsodálhatnak több katonai és polgári repülőgépet is, emellett a honvédelmi sportágak bemutatóin is részt vehetnek, így testközelből ismerkedhetnek meg a Magyar Honvédség munkájával. A főszervező hangsúlyozta, hogy remélik a jövőben többször is ellátogathatnak a kalocsai repülőtérre.

Forrás: Legendák a Levegőben