Sikerrel debütált a sükösdi autós találkozó
Írta Arany Lucaekkor 2026-08-26
Nagy sikerrel rendezték meg augusztus 22-én az I. Sükösdi Márkafüggetlen Autós Találkozót.

Forrás: Tamás László
Tamás László, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a program minden várakozást felülmúlt, a nap folyamán mintegy 85 autó és közel 300-400 látogató érkezett a helyszínre. A résztvevőket autós szépségverseny, ügyességi vetélkedők, gyermekprogramok, arcfestés, csillámtetoválás, valamint zene és vendéglátás is várta. A szervező szerint a rendezvény sikeréhez nagyban hozzájárult az összefogás és a segítők munkája.

Forrás: Tamás László
A pozitív fogadtatásnak köszönhetően már a folytatás tervei is megszülettek: Tamás László beszámolója szerint jövőre ismét megrendezik az autós találkozót Sükösdön. A szervezők célja, hogy a következő alkalommal is egy tartalmas, családbarát napot kínáljanak az autók szerelmeseinek, és tovább építsék a rendezvény hagyományát.

Forrás: Tamás László