Sikerrel zárult a sárkányok viadala – jól teljesített az új diákönkormányzat
Írta Greksa Zsófiaekkor 2022-05-28
Múlt csütörtökön edzéssel, pénteken és szombaton pedig versenyfutamokkal korbácsolták fel a Vajas csatorna belvárosi szakaszának vízét sárkányhajók tucatjai.
Ekkor rendezték meg ugyanis idén már tizenegyedik alkalommal a Sárkányhajó Kupát, melyet társszervezőkkel karöltve idén is a Kalocsai Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat rendezett.
A diákpolgármester Lakatos Bence Gábor az eseményt követően rádiónknak elmondta, sikeresen zajlott a rendezvény, amely több szempontból is rendhagyóra sikeredett.

A USNK duója szórakoztatta a fiatalokat péntek este a Csilás Parkban, ahová szép számmal látogattak ki a rapzenét kedvelő érdeklődők.
A versenyek egyébként remek hangulatban teltek, olyannyira, hogy szombaton a Sárkányhajó Kupa történelmében az első ’borulásra’ is sor került, szerencsére minden fennakadás és probléma nélkül, így ez legfeljebb egy tréfás emlékként marad meg mind a szervezőkben, mind pedig a versenyzőkben.