Sok élménnyel gazdagodtak a résztvevők a Mekk Elek táborban
Írta Dorottya Bánekkor 2023-08-09
Július 31-től augusztus 4-ig vettek részt a gyerekek a Nicolas Schöffer Gyűjtemény Mekk Elek táborában.
A két héttel korábban tartott Művészeti alkotóház elnevezésű tábor után a résztvevők egyebek mellett a szövés, a batikolás és a gipszöntés fortélyaival ismerkedtek meg. Budai Viktória, a Viski Károly Múzeum művészettörténésze rádiónknak elmondta, Papp Róbert rajztanár vezetésével zajlott a tábor. A gyerekek a Fazekas Alkotóházban a korongozást is kipróbálták.

Budai Viktória a Mekk Elek tábor további programjaival kapcsolatban elmondta, a gyerekek a szobrászatot is kipróbálhatták, ezen kívül a Kalocsai Gerillakertészek közreműködésével vizes kalandokból is kivették a részüket.
