Sok látogatót fogadott a Város napján a Paks II. interaktív kamion
Írta Vörös Istvánekkor 2019-05-21
Másodszor vett részt Pakson, a Város napján a Paks II. tájékoztató kamion. Az interaktív tárlat iránt komoly volt az érdeklődés, hiszen több mint 1500 látogatót fogadott.
A kiállítás idénre megújult: az információtárat aktualizálták, a kiállítás eszköztárát az eddig szerzett tapasztalatokat felhasználva frissítették, bővítették.
A legkisebbeket új tematikus játékok várják és újra cserélték az áramtermelő kerékpárt is, ami igen népszerű a látogatók körében.
Az interaktív eszközök szöveges tartalmai – a külföldi érdeklődőkre tekintettel – már angol nyelven is elérhetőek.
Egy új, negyedik interaktív tábla különböző játékokat kínál, mely révén a gyerekek, fiatalok játékos formában ismerkedhetnek az atomerőművel, a villamos energiával.
Paksra, a Város napjára még ezen felül is több újdonsággal – például fotófallal, célba dobó játékkal készültek – mondta el Mittler István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója.

fotó: Paks-Press
Mittler István hozzáfűzte, az interaktív tárlat ezen a nyáron nyolc nagy zenei, illetve kulturális fesztivált keres fel.Ezek közül az első a június 26-án kezdődő VOLT Fesztivál lesz.
A Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója a Város napján arról is beszélt, hogy elindult a Paks II. Akadémia, amelybe hat hazai egyetem kapcsolódik be.
Ezeken a műszaki képzőhelyeken ősszel indul el a két féléves atomerőművi üzemeltetői szakirányú továbbképzés, amely a Paks II. Zrt. támogatásának köszönhetően térítésmentes a hallgatók számára.
– Azok, akik sikerrel elvégzik a képzést, stabil munkahelyre, hosszú távú életpályára számíthatnak – tette hozzá a kommunikációs igazgató. Az első kontraktust Pécsett írták alá, majd a Dunaújvárosi Egyetemmel és a Pannon Egyetemmel születik együttműködési megállapodás.