Sokakat vonzott a Dózsa első lövészversenye
Írta Vörös Istvánekkor 2018-11-26
Szombat délelőtt a KSE Lövész Szakosztálya és a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskolája és Kollégiuma először rendezte meg a Dózsa lövészkupát – de minden bizonnyal nem utoljára.
A megmérettetés, aminek az iskola berendezett, felszerelt lőtere adott otthon, az általános iskolás korosztályt célozta meg negyediktől a nyolcadik osztályig.
Az eredményekről (amelynek teljes listáját megtalálod alább) és a tapasztalatokról a házigazda iskola tagintézmény-vezetőjét, Fekete Antalt kérdeztük.
Fekete Antal, az I. Dózsa Lövészkupának otthont adó középiskola igazgatója azt is elárulta, hogyan állt össze a helyezettek listája.
Kérdésünkre elárulta, hogy az esemény összegzésekor minden bizonnyal tárgyalnak majd a folytatásról, azaz a második lövészverseny megrendezésének lehetőségéről is.