Sváb Sarok Piknikre készülnek Császártöltésen a hétvégén

Írta ekkor 2025-09-10

Szeptember 13-án egész napos programokkal várják az érdeklődőket Császártöltésen, a Sváb Sarok Pikniken. 

Takácsné Stalter Judit polgármester rádiónknak elmondta, hogy nem először szervezik meg ezt az eseményt, hiszen a sváb sarok települései rendszeresen keresik az alkalmat a közös találkozásokra és a közösségi programokra. Mint fogalmazott, a szervezés során arra törekedtek, hogy ne drága, nagyszabású játékok vagy előadások kerüljenek a középpontba, hanem sokkal inkább a közösség élménye, az együttlét és a baráti hangulat legyen a rendezvény legfontosabb eleme.

A piknik délelőtt 10 órakor ügyességi játékokkal és lekvárfőzéssel nyitja meg kapuit, majd a programot teremfoci és különféle kiállítások – például a képesház, a tájház, a babaház, a hobbysarok és a mesterségek udvara – gazdagítják. Délben közös ebédre várják a látogatókat, amelyhez előzetes regisztráció szükséges – emelte ki Takácsné Stalter Judit. A délután folyamán táncház szórakoztatja az érdeklődőket, az estét pedig két koncert is zárja majd: előbb Révész Andrea lép színpadra, majd a Bad Times  zenekar gondoskodik a fergeteges hangulatról.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

három × öt =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...