Szakképzési együttműködésről tárgyaltak kalocsai és kúlai iskolák
Írta Vörös Istvánekkor 2019-02-14
Több szálon futó baráti, szakmai együttműködés zajlik már Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla között.
Február 13-án egy újabb együttműködési lehetőség első lépését tették meg, amely ezúttal a két település iskoláit érintené.
Valka Károly kúlai alpolgármester vezetésével Kalocsán járt a Kúlai Közgazdasági Középiskola igazgatója, Marina Džakula, aki a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája vezetőjével, Bekéné Deutsch Ágnessel találkozott, Virág Tibor főigazgatót képviselve az egyeztetésen.
Az iskolák közötti együttműködés ötletét mindkét fél előremutatónak véli, mondta a programot követően Valka Károly, és a tolmácsolásával megszólaló kúlai iskolaigazgató.
A két intézmény közötti szakmai együttműködés létrehozásának az első találkozója volt a szerdai, viszont megbeszélték, hogy áprilisban már kúlai diákok is részt vesznek egy kalocsai iskolai programon.
Ez újabb lépés lesz a hivatalos együttműködési megállapodás felé – nyilatkozta a küldöttséget fogadó és kísérő dr. Bálint József polgármester.