Szaporodnak a „vízmű” felirattal jelölt kráterek Kalocsán

Írta ekkor 2019-04-24

A rendőrség előtti kereszteződésben, a sportcsarnoknál és a belvárosban egyaránt voltak, illetve vannak „vízmű” feliratú szalaggal körbehatárolt kráterek Kalocsán.

Ez jelzi, hogy közeleg a tavasz, és a jó idővel ismét egyre inkább az utcaképek része lesz a vízmű embereinek csapata, akik csőtöréseket javítanak városszerte.

Ennek az az oka, hogy a növekvő fogyasztással egyre nagyobb terhelésnek van kitéve a sok éve, időzített vizes bombaként emlegetett rendszer, ami a város alatt húzódik.

Ezt a szolgáltató Kiskunvíz Kft. részéről Szigeti Attila műszaki igazgató is megerősítette, remélve, hogy pályázati projektek nyomán néhány helyen meg tudják erősíteni a több sebből vérző hálózatot.

 

?

Szigeti Attila, a Kiskunvíz részlegvezetője nem vázolt bizakodó állapotot a nyári időszakra sem.

Halovány fénysugárként dereng fel a jelenség kapcsán, hogy az egyes csőszakaszok cseréjére benyújtott pályázatok – előzetes információik szerint – mind nyertes elbírálásban részesülnek majd.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

három × 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...