Szárnyra kapott a XXIX. Kék Madár Kitűző kampány

Írta ekkor 2021-05-12

Tavaly annak ellenére, hogy online rendezték meg a XXVIII. kalocsai Kék Madár Fesztivált óriási volt az érdeklődés és hatalmas összeggel: 3 millió forinttal tudták támogatni a beteg gyermekeket.

Idén részben személyesen részben virtuálisan tartják meg a XXIX. alkalommal életre hívott eseményt június 5-én, ahogy arról  KORONA Krónikában beszámoltunk.

A szervezők képviseletében, Madura Tünde önkéntes segítővel beszélgettünk a KORONAcaféban, aki elárulta, hogy a tavalyi kék madár gömb sikerén felbuzdulva egy újítással rukkoltak elő, megszületett a KÉK MADÁR KITŰZŐ BOX ötlete és összeállt a műsor forgatókönyve.

A boxokról annyit érdemes tudni, hogy 20 db kitűzőt tartalmaznak, amelyek kifejezetten az idei évre készültek, és egy kitűző 500 forintba kerül, melyet bárki megvásárolhat az értékesítési pontokon.

Keressük azokat a helyeket, amelyek szívesen csatlakoznának a jótékonysági kezdeményezéshez és KÉK MADÁR KITŰZŐ PONTOKKÁ válnának. Várjuk azoknak a vendéglátóhelyeknek, üzleteknek, vállalkozásoknak a jelentkezését, akik szívesen befogadnák a KÉK MADÁR KITŰZŐ BOKSZ-ot és értékesítenék azokat.

Május 16-ig jelentkezhet bárki ( 78/KORONA (567-662) telefonszámunkon, sms-ben 30/2KORONA (30/2567-662) vagy e-mailben: cafe@koronaradio.hu),  aki örömmel részt venne a karitatív akcióban és így támogatná a nemes ügyet. 

Ahogy az a táblázatból is látszik akad még bőven kiadó hely, idén fix helyszíneken lehet adakozni május 17 és június 5-e között!!!

Madura Tünde a XXIX. kalocsai Kék Madár Fesztivál önkéntes segítője kitért arra, hogy a tavalyihoz hasonlóan a pünkösdi hétvégén, szombaton azaz május 22-én ismét kivonul a piacra Lakatos György fesztiváligazgató Tóth Danival karöltve és a “fesztiválkaralábéról” sem feledkeznek meg, ráadásul készülnek néhány meglepetéssel is.

A szervező kiemelte, hogy a Kék Madár Alapítvány úgy határozott, hogy a bizonytalanságok ellenére meghirdeti pályázatát a beteg gyermekek és családjuk részére, aminek a jelentkezési határideje június 10-e! Kiírásuk megtalálható weblapjukon és közösségi oldalunkon egyaránt.

Nekünk már van XXIX. Kék Madár Fesztivál kitűzőnk és neked mikor lesz? 🙂 

Fogjunk össze EGYÜTT a beteg gyermekek gyógyulása érdekében!

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 + 12 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST