Széchenyi-díjat kapott Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész

Írta ekkor 2020-03-22

Áder János köztársasági elnök március 15. alkalmából Kossuth- és Széchenyi-díjakat adományozott.

Az idei kitüntetett között szerepel Kiss Gy. Csaba dunapataji származású, József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének címzetes egyetemi tanára.

Amint azt a közép-európai kultúra nemzetközileg is elismert kutatójaként a KORONAfm100-nak elmondta, elsősorban a magyar, lengyel, szlovák és horvát nép nemzeti szimbólumainak és mítoszainak összehasonlító vizsgálata terén elért tudományos eredményei elismeréseként kapta meg a rangos kitüntetést, amelyre életműdíjként is tekint.

 

Kalocsai könyvbemutatón (fotó: kalocsa.hu)

Az idén Széchenyi-díjjal elismert Kiss Gy. Csaba, akivel legutóbb Kalocsán jó barátja és földije, Kiss István rajztanár kiállításának a megnyitóján találkozhattunk, a tanítva tanulásban hisz.

Mint mondja, rengeteget tanult és tanul a mai napig a hallgatóktól.

Kiss Gy. Csaba Kiss István kiállításának megnyitóján

A Kiss Gy. Csabával készült teljes interjúnkat hamarosan bemutatjuk Turmix c. térségi magazinunkban!


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

12 + nyolc =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...