Szemétdíj-behajtók járják Kalocsát és a környéket

Írta ekkor 2018-11-28

Az utóbbi napokban Kalocsáról és a környező településekről is többen jelezték, hogy civilnek tűnő emberek csengetnek be hozzájuk arra hivatkozva, hogy hulladékszállítási-díjhátralékot jöttek beszedni.

Bár a rendőrség rendszeresen arra int, hogy becsengető idegeneknek készpénzt ne adjunk, a szóban forgó történet éppen erre cáfol rá.

Felkerestük ugyanis Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselőt, aki az illetékes Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló Vagyonkezelő Részvénytársaságnál érdeklődött a történtek felől.

Innen megerősítést kapott, hogy valóban az általuk megbízott pénzbeszedők járják Kalocsát, a képviselő azonban hozzátette, hogy az ügyfelek nem kötelesek azonnal készpénzzel fizetni a felszólítóknak.

 

A kép illusztráció!

Bolvári Ferdinánd kalocsai képviselő a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló Vagyonkezelő Részvénytársaságnál folytatott tájékozódása kapcsán kitért arra is, hogy nem sokáig tart már az aranyélet a szemétdíj-fizetéssel trükközők számára.

A lakcímmel rendelkező polgároknak ugyanis kötelessége igényelni ezt a szolgáltatást – nyomatékosította a városatya, hozzátéve, hogy Kalocsán is rengetegen vannak, akik ennek nem tesznek eleget.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenegy + tizenhat =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...