Szent György nap és a Tájházak napja kerül középpontba Dunaszentbenedeken
Írta Arany Lucaekkor 2025-04-16
Április 26-án, szombaton ismét megrendezik a Szent György nap és a Tájházak Napja eseményt Dunaszentbenedeken.
A programok délután egy órakor kezdődnek szabadtéren, de rossz idő esetén a Faluház ad majd otthont az eseménynek. A délután folyamán színes műsorokkal várják az érdeklődőket: többek között fellépnek a helyi óvoda és általános iskola gyermekei, a Hagyományőrző Néptánccsoport, valamint Martonyi Lili és Ambrus Balázs páros is bemutatót tart.
A bajai Tarka-barka Lakóotthon lakóinak zenés-verses műsora is szerepel a programban. Az eseményről Keresztesi Erzsébet a település önkormányzatának munkatársa nyilatkozott rádiónknak, aki elmondta, hogy ezen a napon szokásosan ingyenesen látogatható lesz a Tájház is.
A rendezvényt kísérőprogramok is színesítik majd. Keresztesi Erzsébet rádiónknak elmondta, hogy idén elmarad a szokásosan júliusban rendezett Lángos ünnep, amelyről a község önkormányzatának képviselő-testülete döntött egyhangúlag. A határozat hátterében az elmúlt évek tapasztalatai, valamint a nyári hónapokra jellemző extrém meleg és az ezzel járó logisztikai nehézségek állnak.
A szervezők azonban továbbra is fontosnak tartják a hagyományok ápolását, így a kemencés lángossütés nem marad el, hanem a Szent György nap és Tájházak Napja keretében valósul meg április 26-án, a Tájház udvarán. A rendezvényre jó hangulattal és friss, ropogós lángossal várják a vendégeket. Az eseményen továbbá ünnepélyes keretek között felállítják a település májusfáját is.