Szerdától csak maszkban vásárolhatnak a kiskőrösi boltokban
Írta Vörös Istvánekkor 2020-04-16
Szerdától újabb polgármesteri intézkedéseket vezettek be Kiskőrösön, ahol a koronavírus terjedése elleni küzdelem céljából számos, határozott lépés történt már az elmúlt hetekben.
Domonyi László polgármester közleményben szólította fel a város közigazgatási területén működő üzletek mindegyikét, hogy szerdától csak azokat a vásárlókat engedjék be üzlethelyiségeikbe, akik védőmaszkot viselnek.
Kiskőrös első embere a felhívás kapcsán a KORONAfm100-nak elmondta azt is, hogy továbbra sem tervezik a helyi piactér újranyitását, valamint emlékeztetett, hogy a maszkviselési kötelezettségnek azzal segítettek eleget tenni Petőfi szülővárosában, hogy minden háztartásba juttattak mosható, fertőtleníthető maszkokat.

Domonyi László kiskőrösi polgármester kiemelte, hogy orvosokkal egyeztetve jutottak arra, hogy a maszkviselésnek kizárólag előnyei lehetnek.
Ez ugyanis a viselőt és a környezetében lévőt egyaránt védi – tette hozzá, köszönetet mondva az új intézkedést ugyancsak támogató helyi kereskedőknek, üzlettulajdonosoknak.
