Színházi darabbal, nótázással és retrokiállításal színesíti a Tájházak napját Foktő

Írta ekkor 2022-04-22

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak napja című országos rendezvénysorozatát.

Az eseményre először 2013-ban tartották meg azzal a céllal, hogy tavasszal, az év egy napján tájházaik az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek, a megszokott látnivalók mellett kuriózumnak tekinthető egyedi lehetőségekkel tárják ki kapuikat a látogatók előtt.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott Foktő is, április 24-én egy tartalmas és szórakoztató délutánt ígérnek.

Battáné Pálfi Erzsébet a település alpolgármestere vázolta, hogy színes programokkal készülnek, többek között fellép a vegyeskórus, és a helyi társulat is kedveskedik egy darabbal a közönségnek.

 

Battáné Pálfi Erzsébet Foktő alpolgármestere a vasárnap tartandó Tájházak napjával kapcsolatban kitért arra, hogy az idelátogatók a RETRO kiállítást is megtekinthetik és a szövés rejtelmeibe ugyancsak belevethetik magukat.

Mindemellett a program szervezőjétől megtudtuk, hogy aszfaltrajzversennyel, kvízjátékkal, illetve nyereményekkel várják a kisebbeket.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

2 × öt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...