Szoboráldásra hív az érsekség a Szentháromság térre
Írta Vörös Istvánekkor 2019-10-04
Szombat délután ünnepi alkalomra várja a híveket és minden érdeklődőt a kalocsai érsekség a Szentháromság térre.
Fél négykor ugyanis dr. Bábel Balázs főpásztor ünnepélyesen megáldja az újrafaragott és új helyszínre került Szentháromság oszlopot, amelynek környezetében már a térrekonstrukció is látványos stádiumba ért.
A ceremóniára mindenkit hívnak és várnak, aki egyúttal szemügyre vehetik, hogyan fest majd a munkálatok előrehaladtával Kalocsa főtere.
Mint emlékezetes, Vörös Márta, a beruházást koordináló főépítész korábban elmondta, hogy az emblematikus oszlopot – többek között – azért is mozgatták át annak jelenlegi helyére, hogy jobban érvényesüljön grandiózussága, amely korábban a nagytemplom tornyainak árnyékában kevésbé volt érzékelhető.
A műemlék köré kovácsoltvas kerítés is kerül majd, ami még készül.
A szoboráldásra érkezők ugyanakkor az alkotás körül láthatják már, milyen arculatot mutat majd a folyamatban lévő burkolási munkák készre jelentésével a teljes tér.