Szüreti felvonulást és bált rendeznek Újteleken
Írta Arany Lucaekkor 2026-09-20
Szüreti felvonulást és bált rendeznek Újteleken szeptember 26-án, szombaton.
A program 9 óra 30 perckor kezdődik a játszótéren, ahol népviseletben gyülekeznek, majd 10 órakor terményáldással folytatódik a rendezvény. A szüreti felvonulás során a résztvevők több megállóhelyet is érintenek, köztük a Keserűteleki kanyart, a piacteret és a Szökőkutas parkot. Minderről a település polgármestere, Simon Sándor Róbertné beszélt rádiónknak.

Simon Sándor Róbertné hozzátette, hogy délután 2 órától a közösségi házban vendéglátással várják a lovasokat, a népviseletbe öltözött résztvevőket és a segítőket. A nap este 20 órától szüreti bállal zárul a Faluházban, ahol az A La Carte zenekar gondoskodik a zenéről. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak Újteleken.