elsősegély
Május 16-án Kalocsán rendezték meg az Országos Elsősegélynyújtó Verseny helyi fordulóját a művelődési házban. A Magyar Vöröskereszt által szervezett eseményen három korosztályban mérhették össze tudásukat a jelentkezők, összesen kilenc csapat részvételével. A verseny során többek között epilepsziás roham, cukorbetegség, áramütés és csecsemő újraélesztés is szerepelt a feladatok között.- Ismertette Szeitzné Nyírő Csilla a Vöröskereszt területi […]
Egy különleges foglalkozáson vehetnek részt azok, akik szeretnék, hogy gyermekük magabiztosan tudjon reagálni vészhelyzet esetén. A programot Kissné Szücs Anita mentőtiszt vezeti, aki játékos és interaktív keretek között ismerteti meg a legkisebbekkel az életmentés alapjait. A program tematikáját ezúttal második mesekönyve, a Bátor vagyok, segítek! című kiadvány adta, ahogy tavaly az első kötet volt a […]
Az elmúlt héten a Főkapcsoló Kultúrtérben Szeitz Tibor mentőtechnikus és elsősegélyoktató hasznos tanácsokkal látta el az érdeklődőket az elsősegélynyújtás terén. Szeitz Tibor elmondta, hogy az eseményre számos résztvevő érkezett, nemcsak Kalocsáról, hanem a környező településekről is. Külön kiemelte, hogy örömmel töltötte el, hogy az emberek érdeklődtek és szívesen tanultak a témáról. A jövőben hasonló események […]
Most szombaton minden érdeklődőt várnak egy kötetlen, baráti hangulatú elsősegély-előadásra a Főkapcsoló Kultúrtérben, ahol Szeitz Tibor mentőtechnikus és elsősegélyoktató fog hasznos tanácsokat adni. A résztvevők megismerkedhetnek az elsősegélynyújtás alapjaival, megtanulhatják a legegyszerűbb és mindig alkalmazható betegvizsgálati módszereket, valamint útmutatást kaphatnak a legsúlyosabb sérülések ellátásához- Ismertette Szeitz Tibor. Szeitz Tibor elmondta, hogy az előadásra szeretettel várnak […]
Sok fiatal élt már azzal a lehetőséggel, hogy csatlakozzon a magyar tenger körül hirdetett elsősegélynyújtó szolgálathoz.
Életmentő tudás – első kézből!
… meg sok minden másra is készülnek – erről több itt!
-
Oldal