Tevékeny nyarat zárt, véradóünnepre készül a Vöröskereszt
Írta Vörös Istvánekkor 2018-09-08
Híreinkben a napokban számoltunk be arról, hogy bár az országos véradókedv a nyári hónapokban nagyot esik, Kalocsa és térsége kihúzhatja magát.
Az alkalmakat szervező helyi Vöröskereszt vezetője rádiónknak elmondta, hogy egy-egy gyengébb véradást rendre erős folytatás követett, így nem panaszkodhatnak a nyári mutatókra.
Szeitzné Nyírő Csilla hozzátette, hogy őszi teendőik közül az idén sem felejtik majd ki segítőik köszöntését, egyúttal felhívta a figyelmet a közelgő véradóalkalmakra.
Szeitzné Nyírő Csilla, a kalocsai Vöröskereszt vezetője kitért arra is, hogy számos nyári táborban közreműködött szervezetük.
Ezek számba vétele mellett elárulta, hogy az év hátralévő részében milyen fontosabb eseményeken fognak feltűnni és milyen saját programokra készülnek.
