Kalocsai Nebuló EGYMI
A Kalocsai Nebuló EGYMI idén is megrendezi hagyományos Sétálni-kék programját az Autizmus Világnapja alkalmából április 2-án. A rendezvényen, amely a kalocsai Érsekkertben délelőtt 10 órától kezdődik, közös séta várja majd az érdeklődőket, hogy egy kis mozgással és friss levegőn töltött idővel fejezzék ki szolidaritásukat az autizmussal élő emberek és családjaik iránt. Csuporné Mónika, az intézmény […]
Idén is megrendezik a hagyományos Mikulás gurulást Kalocsán, ahol a motorosok jótékonysági céllal gyűjtenek ajándékokat a gyerekeknek. A szervezők ezúttal a Kalocsa Nebuló EGYMI Óvodáját támogatják, és várják az adományozókat december 8-ig. A felajánlások között főként kinőtt játékokra, plüssfigurákra és szabadtéri játékokra van szükség, de színes ceruzákat, krétát, rajzlapokat is szívesen fogadnak. Az ajándékokat a […]
Elindult a gyógypedagógiai óvodai feladatellátás a kalocsai Nebuló EGYMI keretein belül. Az új program jelenleg kilenc gyermeket fogad, valamint a tizedik gyermek felvételéről még folyik a felülvizsgálat. Csupor Zsolt Jánosné, az intézmény főigazgatója elmondta, hogy a gyerekek mindennapjait számos terápiás elemmel gazdagítják, így biztosítva a fejlesztő, támogató környezetet. Az intézményvezető kiemelte, hogy a szülők rendkívül […]
A programsorozat április 24-én vette kezdetét.
Az eseménysorozat április 24-én kezdődik.
Az autizmus spektrum zavar tízmilliókat érint a Földön.

A közel ezer fős tömeget vonzó eseményt szerdán tartották meg.
Március 29-én 10 órakor rád is számítanak az Érsekkertben.
Március 23-ig várják a pályamunkákat.
A kalocsai képviselő-testület és a bajai tankerületi vezetés kéz a kézben talált a helyzetre alternatívát.