TEIT

„Bennünk van a fény” címmel nyílt fotókiállítás szerdán Kalocsán. A tárlat az ASE International Photo Awards fotóriporteri pályázat legjobb alkotásait mutatja be. A megnyitón köszöntőt mondott a projektvezető, a tárlatot pedig Bagó Zoltán, Kalocsa polgármestere nyitotta meg. A szabadtéri kiállítás a Művelődési Központ belső udvarában kapott helyet, és egy hónapon át, november 29-ig várja a […]

Arany minősítésű Felelős Foglalkoztatói tanúsítványban részesült az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., valamint két leányvállalata, az ATOMIX Kft. és az MVM NUKA Zrt. Az elismerést az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nonprofit Kft.) adta át, amellyel a vállalatok csatlakoztak azon hazai munkáltatók köréhez, akik példamutató felelősséggel fordulnak munkavállalóik felé. A Felelős Foglalkoztató tanúsítvány célja, […]

Idén Tengelic adott helyet a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) hagyományos rendezvényének. A programon a tagtelepülések delegációi vettek részt, ahol a gyerekeket játékos vetélkedők és foglalkozások, a felnőtteket pedig szakmai előadások várták. A látogatók többek között az RHK Kft. legfrissebb, 500 fő bevonásával készült közvélemény-kutatásának eredményeit is megismerhették, valamint az új atomerőművi blokkok […]

Szeptember 12-én, pénteken rendezik meg az idei TEIT Napot Tengelicen. A Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás programja a sportcsarnokban és a faluházban zajlik. A rendezvény 9 óra 30 perckor a sportcsarnokban nyitja meg kapuit. Délelőtt játékos gyermekprogramok és vetélkedők várják a résztvevőket 16 település részvételével, párhuzamosan pedig szakmai előadásokat tartanak a faluházban. Délben közös […]

Idén Tengelic ad otthont a TEIT Napnak, amelyet szeptember 12-én rendeznek meg két helyszínen. A hivatalos megnyitót és a gyermekvetélkedőt a sportcsarnokban és annak parkjában tartják, míg a szakmai előadásoknak a faluház ad majd otthont. Gáncs István polgármester, a TEIT alelnöke elmondta, hogy az eseményre előadókat várnak az RHK Kft.-től, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től […]

Bátaapátiban tartotta meg idei első látogatását a TEIT lakossági ellenőrző csoportja, amely a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. telephelyén, a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban vizsgálódott. A látogatás elején csoportvezető-helyettesnek választották Füri Bálintot, aki Baksa Ferencet helyettesíti ebben a szerepben. A bejárás elsődleges célja annak ellenőrzése volt, hogy hogyan történik a paksi atomerőműből származó kis- és közepes aktivitású kompakt […]

Kéthetes regionális képzés vette kezdetét június 2-án Pakson, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szervezésében, az INPRO projekt keretében. A program házigazdája az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a résztvevők pedig több mint húsz országból érkeztek – köztük Oroszországból, a volt szovjet utódállamokból, valamint Lengyelországból, Horvátországból, Szerbiából, Boszniából és Marokkóból. Az „Innovatív Atomreaktorok és Üzemanyagciklusok Nemzetközi Projektje” (INPRO), […]

Több mint harminc éve működik a Társadalmi Ellenőrző, Tájékoztató és Településfejlesztési Társulás (TEIT), amely mára nemcsak megfigyelőként, hanem aktív véleményformálóként is részt vesz az atomenergia-használattal kapcsolatos kérdésekben – mondta el Dr. Bagó Zoltán, Kalocsa polgármestere és a TEIT elnöke. Hozzátette: az évek során a társulás szakmai súlya megerősödött, a döntéshozók egyre komolyabban veszik javaslataikat. Az […]

A Paksi Atomerőmű 12 kilométeres körzetében fekvő 16 település önkormányzatát tömörítő TEIT (Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás) május 29-én tartotta legutóbbi ülését Pusztahencsén. A polgármesterekből álló Társulási Tanács több lényeges kérdésben is döntést hozott. A tanácskozáson elfogadták a TEIT 2024. évi költségvetésének zárszámadását, valamint aktualizálták a 2025-ös évre vonatkozó büdzsét. Szervezeti változás is történt: […]

Újabb öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és a francia ANDRA társaság. Az egyezményt április 7-én írták alá Franciaország Budapesti Nagykövetségén, Jonathan Lacôte nagykövet jelenlétében. A megállapodás célja az információ- és tapasztalatcsere, valamint a közös kutatások és technikai együttműködés elősegítése a radioaktívhulladék-kezelés területén. A partnerség különösen a nagyon kis és […]


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...