Támogatási lehetőségek kerültek napirendre az agrárfórumon

Írta ekkor 2023-02-15

Kedden délután Kalocsa Város díszterme adott otthont a vidékfejlesztési fórumnak, amelyet Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője, illetve dr.  Filvig Géza a település polgármestere nyitott meg ünnepélyes keretek között.

Dr. Nagy István agrárminiszter is részt vett az eseményen, egy pódium beszélgetés során képbe kerülhettek az érdeklődő gazdák Magyarország 2023-2027-es elfogadott Közös Agrárpolitikai Stratégiai tervével kapcsolatban. Szigeti Tamás vidékfejlesztési és agrárbiztos számolt be a rendezvény menetéről.

A hét elején megtartott agrárfórum kapcsán Szigeti Tamás vidékfejlesztési és agrárbiztos kiemelte, hogy melyek voltak azok a fajsúlyos témakörök, amelyeket érintettek agrárminiszter úrral beszélgetésük során. Szóba kerültek a leglényegesebb irányok, az öntözés, a környezetvédelem, a jövőbeli fejlesztések és nem utolsó sorban a pályázati támogatások hiszen országos viszonylatban milliárdos forrás áll rendelkezésre a megvalósításhoz. A KDM kiemelt térség agrárbiztosa hozzátette, ha valaki személyesen nem tudott megjelenni az eseményen a falugazdász hálózaton keresztül hiteles tájékoztatáshoz juthat.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...