Tavaszi programokkal és kiállítás megnyitóval várja a látogatókat a kalocsai Hagyományőrző Ház
Írta Arany Lucaekkor 2025-04-29
Ahogy arról korábban beszámoltunk, április 30-án nyitja meg kapuit a kalocsai Hagyományőrző Ház, amelynek első programja a hagyományos májusfa állítás lesz.
A rendezvény délután délután 3 órakor folytatódik Kalapos Istvánné életpályáját bemutató kiállítás ünnepélyes megnyitójával. A kiállításon az érdeklődők megismerhetik Kalapos Istvánné munkásságát, életének fontosabb állomásait, valamint a hagyományőrzés terén végzett tevékenységét.
Az eseményről Kovács Istvánné Sztakó Éva, a kalocsai hagyományőrzők vezetője tájékoztatta rádiónkat. Elmondta, hogy örömmel készülnek a Hagyományőrző Ház tavaszi újra nyitására, és bíznak abban, hogy a hosszú, hideg időszak után minél több látogatót köszönthetnek majd programjaikon.
Kovács Istvánné Sztakó Éva, rádiónknak azt is elmondta, hogy május elsejével folytatódik a programsorozatuk, hiszen számos tervük és eseményük van a következő hónapra.
Többek között Prágában pótolják a Hungarikum Napokat, amelyre a kalocsai hagyományőrzők is hivatalosak, emellett a május folyamán is várják azokat a csoportokat, akik szeretnék meglátogatni a Hagyományőrző Házat és közelebbről megismerkedni a kalocsai értékekkel. A programok célja, hogy minél több látogató számára legyen lehetőség közvetlen élményeken keresztül megismerni Kalocsa kulturális örökségét.