Tavaszünnep keretében, rengeteg programmal mutatkozik be a császártöltési Napforduló Birtok
Írta Arany Lucaekkor 2025-03-21
Kovács Melinda, a császártöltési Napforduló Birtok és étterem egyik tulajdonosa nemrég rádiónk vendége volt, ahol többek között elmesélte a vállalkozásuk történetét.
A birtok létrehozásával egy olyan helyet álmodtak meg férjével, ahol a természet közelsége és a hagyományos kézműves értékek találkoznak. Az első nagy bemutatkozásuk a tavaszünnep lesz, amelyet napfordulókor, vagyis március 22-én, szombaton szerveznek, és amelyre nagy szeretettel várják az érdeklődőket.
A családi nap programjai között vezetett túra a Vörösmocsár tanösvényen, madárgyűrűzés és természetismereti foglalkozások is szerepelnek, melyeket a Kiskunsági Nemzeti Park szakértői tartanak.- Ismertette Kovács Melinda. A látogatók kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, és helyi termelők kézműves vásárán válogathatnak. Külön érdekesség lesz a szervező konyhakertje, ahol saját készítésű befőttjei is megkóstolhatóak, illetve még számtalan különlegességgel is találkozhatnak az érdeklődők.