Telt ház és vastaps: bemutatták kiváló produkcióikat táncosaink

Írta ekkor 2020-01-27

Szombat délután a kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes és a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület Bokréta, Rezeda és Csajgorás csoportja mutatta be egy-egy, 2019-ben a szakma előtt kiválóra minősült koreográfiáját a Városi Színházban.

Az esemény díszvendégei között volt dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, Font Sándor országgyűlési képviselő, aki később közösségi oldalán „felbecsülhetetlennek” nevezte Kalocsa közvetített értékeit, csakúgy, mint dr. Filvig Géza, az eseményt megnyitó polgármester.

Ő úgy fogalmazott, hogy „hálával tartozunk […] amiért a világon olyan sok országba vitték már el városunk jó hírét”. A két műsorszámot kapocsként összetartja az Illés házaspár, Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán koreográfusok, tánctanárok és művészeti vezetők.

Mint azt képviseletükben Illésné Koszta Krisztina rádiónknak elmondta, csordultig telt ház fogadta a táncosokat szombaton és a környékből több település lakói jelezték a teremből kiszorultak nevében, hogy örömmel vennének egy ráadásműsort.

 

Illésné Koszta Krisztina kalocsai néptánctanár megjegyezte, hogy a program iránt tapasztalt élénk érdeklődés nyomán felmerült az újabb előadás szervezése.

Ennek lehetséges alkalmaként az idén nyáron tartandó Kalocsai Folklórfesztivált említette.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

5 × 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...