Tíz ittas vezető állt bíróság elé egy napon Kalocsán

Írta ekkor 2021-08-12

A Kalocsai Járási Ügyészség 2021. augusztus 11-én ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban összesen tíz férfit állított bíróság elé, akik 2021 júniusában és júliusában Kalocsán, illetve a környező településeken ittasan vezettek autókat és segédmotorkerékpárokat.

A Kalocsai Járási Ügyészség a rendőrséggel együttműködve kiemelt figyelmet fordít az ittas vezetők elleni határozott fellépésre. Az ittas vezetés a leggyakoribb közlekedési bűncselekmény, ami számos súlyos, halálos balesetet okozott már az utakon. Az ittas vezető nemcsak a saját, de mások életét is veszélyezteti.

A járási ügyészség által tegnap bíróság elé állított tíz férfi 2021 júniusában és júliusában ittasan vezetett gépjárműveket Kalocsa, Solt és a környező települések utcáin. Az ittas vezetésen tetten ért vádlottak közül egy férfinek nem volt vezetői engedélye, a többiektől a helyszínen elvették a jogosítványukat vagy később leadták az okmányirodában.

A kép illusztráció

A vádlottak közül hárman segédmotorkerékpárt vezettek, közülük ketten balesetet is szenvedtek, elestek a motorokkal. Az egyikük könnyebb sérüléseket, a másik, súlyos fokban ittas vádlott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Egy férfi teherautót vezetett ittasan, míg hat vádlottat személyautó ittas vezetésén érték tetten. Közülük egy férfi balesetet okozott: nekihajtott az előtte forgalmi okból lassító autó hátuljának, de szerencsére személyi sérülés nem történt.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat gyorsított eljárásban 2021. augusztus 11-én bíróság elé állította. A Kalocsai Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki és velük szemben pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. A pénzbüntetés legmagasabb összege 200.000 forint, míg a leghosszabb eltiltás 1 év 4 hónap volt.

Kilenc vádlott esetében az ítélet jogerőre emelkedett, egy ittas vezető ügyében az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Címkék:

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

11 + 11 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...