Tizenhat felsőoktatási intézmény járt virtuálisan a Szent István Gimnáziumban
Írta Greksa Zsófiaekkor 2021-11-22
A végzős diákok számára ez az időszak szinte kivétel nélkül a pályaválasztásról szól, sokan már tudják, hova tovább, de vannak, akiknek még komoly fejtörést okoz a továbbtanulás kérdése.
Ennek okán a kalocsai Szent István Gimnázium november 19-én, pénteken pályaorientációs napot tartott, ahol tizenhat felsőoktatási intézmény képviseltette magát.
Az igazgató Perity Lajos elmondta, ugyan az eredeti tervektől eltérő módon, online formában valósították meg a programot, ám így is nagy sikere volt a rendezvénynek.
A Szent István Gimnázium igazgatója a pályaorientációs nap kapcsán részletezte, hogyan zajlott a múlt pénteki esemény.
A negyvenöt perces előadásokon az egyetemek, főiskolák képviselői mutattak be egy-egy szakot, mellyel bővebb betekintést nyerhettek az egyes intézmények által kínált képzésekbe – mondta Perity Lajos.