Tízmilliókat költhetnek fejlesztésre a környező települések

Írta ekkor 2019-09-12

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Dunaföldváron tartotta legutóbbi kuratóriumi ülését szerdán délután.

A röviden JETA-ként ismert szervezet tanácskozását valamennyi, az atomerőmű közvetlen környezetében lévő település vezetője is megtisztelte jelenlétével, annál is inkább, hiszen a tárgyalt napirendi pontok között szerepelt az általuk benyújtott fejlesztési pályázatok bírálatának eredményhirdetése.

Dr. Kovács Antal elnök rádiónknak örömmel számolt be arról, hogy a milliárdos összköltségű keretből minden pályázónak jutott, kiemelve, hogy ezek eredményeképpen valamennyi település végezhet több tízmillió forintos nagyságrendű beruházást.

 

fotó: Paksi Híradó – TelePaks

Dr. Kovács Antal, a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány elnöke emlékeztetett, hogy a pályázati kiírásokat folyamatosan igyekszik a kuratórium a pályázók igényeihez, észrevételeihez igazítani.

Emlékeztet, hogy az alapítvány által támogatott projektek elbírálása során fontos tényező azok kapcsolódása a Paks II. projekt kerítésen kívüli elemeihez.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

1 × 4 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...