Több ezer kalocsai idős kap tájékoztatót a postaládába a héten

Írta ekkor 2020-03-25

A héten több ezer kalocsai idős ember otthonába igyekeznek eljuttatni a koronavírus terjedését megelőző intézkedéseket és teendőket tartalmazó nyomtatványokat.

Az online felületeken, videómegosztókon, közösségi médiában és portálokon mindenütt fellelhető helyi és általános információkat listázó levél postaládákba dobásával a cél az, hogy a digitális felületeket kevésbé követőkhöz is eljussanak a legfontosabb üzenetek az otthon maradástól a rendszeres és alapos kézmosáson át a hívható krízisvonalak elérhetőségeiig.

Minderről dr. Filvig Géza polgármester nyilatkozott rádiónknak, kiemelve, hogy Kalocsán továbbra sincs információja koronavírussal fertőzött betegről.

 

Kedves Kalocsaiak! Maradjunk otthon!Aki tudja, végezze otthonról a munkáját, én is így teszek, csak halaszthatatlan ügyeimet intézem személyesen.Sokat telefonálok és e-mailezek.Családommal nem járunk közösségi terekre.Ritkán és akkor is egyedül járunk vásárolni.Nem érzem magam betegnek, de lehet hordozó vagyok és ezzel más is lehet így.Ezért sem szabad személyesen érintkezünk, hogy ne terjesszük a vírust.Idős édesanyámmal sem találkozom, a bevásárolni valókat és a gyógyszereket is az ajtaja elé teszem le.Kérem Kalocsa mutasson példát fegyelmezettségből a saját érdekünkben!Vigyázzunk egymásra!MARADJUNK OTTHON!

Közzétette: Filvig Géza – 2020. március 20., péntek

… és egy otthonmaradásra ösztönző videóüzenet

Dr. Filvig Géza kalocsai polgármester összegezte a tájékoztató kiadványokba került kulcsmondatokat.

Kérdésünkre kifejtette továbbá, hogy a hatósági karanténba kerültek száma a március 15-i sajtótájékoztatón bejelentettek óta nem változott, önkéntes karanténba viszont többen vonultak.

FRISSÍTÉS:

“Elővigyázatosságból jelenleg a városban 7 fő van hatósági házi karanténban. Igazolt koronavírus fertőzött betegről még nincs értesülésünk”, posztolta a mai nap folyamán közösségi oldalán a polgármester – a felvétel korábban készült!

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

14 − 4 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...