Top 3-ban a dunapataji lány a Gazdász Szépe versenyen!

Írta ekkor 2019-06-13

Korábban már hallhattál róla, hogy a Gazdász szépe 2019-es választásnak két helyi indulója is van Kopasz Csilla és Szakács Eszter személyében. A napokban derült ki, hogy a dobogósok között végzett a dunapataji Eszti, a te szavazatodnak is köszönhetően. 

Akkor így ismerhetted meg:

Szakács Eszter 
20 éves vagyok. Dunapatajon élek szüleimmel és lánytestvéremmel. Jelenleg a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi karának hallgatója vagyok. A mezőgazdasági életbe beleszülettem. Az állatok szeretetét a szülőktől, nagyszülőktől örököltem. A vállalkozás 300 szarvasmarhával és a takarmánytermeléshez szükséges földterülettel rendelkezik. A saját géppark segíti a növénytermesztést, és az állattartás körüli munkákat is. Amikor csak tehetem, édesapámnak segítek az állatok körül. Szeretném bebizonyítani, hogy nőként is megállom a helyem a növénytermesztés és az állattenyésztés területén. Még van mit tanulnom! De a lehetőségek adottak a tudás és a tapasztalat megszerzésére.

Az első fordulóból továbbjutott az élmezőnybe  a legjobb három közé Eszter és már elkészítette a bemutatkozó videóját is! 

Holnap (június 14. péntek) délután 3-tól kezdődik a döntő élő videóközvetítéssel az agroinform weboldalán, amely egy órán keresztül tart majd. Itt fog eldőlni, hogy ki hányadik helyen végez! 

Te úgy segítheted  a győzelemhez a csinos fiatal lányt, hogy a livestream vagyis az élő Facebook kapcsolás alatt a (lejjebb a képen is látható) “hűha reakciógombra” nyomsz az okostelefonodon vagy laptopodon, asztali számítógépeden keresztül. 

Nyeremények

30.000 Ft értékű ajándékcsomag
3 x 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány
30.000 Ft értékű növénykondícionáló csomag
30.000 Ft értékű repce vetőmagot

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenegy − kilenc =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST