Történelmi emlékhellyé nyilvánították a kiskőrösi a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot

Írta ekkor 2022-10-18

Történelmi emlékhellyé nyilvánították Kiskőrös egyik legfontosabb épületét, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot, amelyet a Petőfi emlékév rendezvénysorozat részeként egy emlékoszlop avatásával ünnepelte a város.

Font Sándor országgyűlési képviselő közösségi oldalán tette közzé az örömhírt. Mint említette, a szaktekintélyekből álló bizottság értékeli azt, hogy Magyarországon milyen történelmi események és helyszínek vannak, amelyek a nemzetünk életében nagy jelentőséggel bírnak, ezért meg kell, hogy őrizzük az utókornak.

Petőfi születése, és annak helye is egy olyan esemény, és helyszín, amely megváltoztatta Magyarország addigi életét, ezért a Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság javaslatot tett, a Kormány pedig a tavalyi évben emlékhellyé nyilvánította azt.

A Petőfi Szülőház felterjesztője a Kiskőrösön élő Krámer Iván történész – magángyűjtő volt, aki a Kossuth Szövetség volt elnökeként nyújtotta be javaslatát a költő szülőháza történelmi emlékhellyé nyilvánítására.

A döntés erkölcsi jelentőséggel bír, egyben kijelöli az utat a kiskőrösieknek, hogy ezt az eddig is nagy becsben tartott épületet a jövő generációinak tovább fejlesztve őrizzék meg.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

15 − 13 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...