Túl vannak a nemzetközi nyelvvizsga szóbeli részén is a kertvárosisok
Írta Greksa Zsófiaekkor 2021-03-30
Amint arról már korábban beszámoltunk, a Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskolájának német tagozatos végzősei DSD1 nemzetközileg elismert nyelvvizsgát tettek, melynek a szóbeli részét a múlt héten, csütörtökön és pénteken teljesítették.
Az intézményvezető-helyettes, Arnold Adrien rádiónknak elárulta, három részből állt a tudáspróba, melyre nyolc éven át készültek a tanulók.
Hangsúlyozta, a vizsga teljesen ingyenes és rengeteg pozitív hozadéka van azon kívül is, hogy megkapják a diákok a kemény fedeles dokumentumot.
A nyelvvizsga kapcsán a diákok is elárulták véleményüket, Mészáros Szófia 8.A osztályos tanuló elárulta, hogyan zajlott a szóbeli rész.
Vörös Balázs – szintén végzős a Kertvárosi Tagiskolában – arra tért ki, hogy életükben először érezték a vizsgadrukkot, amelyet összességében pozitív élményekkel társított.
Végül, de nem utolsó sorban a szintúgy sikeresen vizsgázó Kapitány Klarissza osztotta meg rádiónkkal tapasztalatait. Kiemelte, óriási élmény volt számára, hogy németül beszélgethettek.