Túlnőtt Császártöltés határain a helyi borok ünnepe

Írta ekkor 2020-08-13

A sokéves következetes települési marketingtevékenység, és az egyre koncepciózusabban összedolgozó helyi civil szervezetek összességének köszönhetően már túlnőtt a falu határai a császártöltési borok múlt hétvégi ünnepe.



A délelőtt falusi olimpiával, délután nyitott pincesorokkal tarkított program az idén a COVID-19 helyzet miatt elmaradt Falualapítók ünnepét volt hivatott pótolni, amit a rendezvény látogatottságát és hangulatát értékelve elmondható, hogy sikerült is.

Takácsné Stalter Judit polgármestertől megtudtuk, hogy a sokszor rekeszizmokat sem kímélő délelőtti játékok iránt ugyanúgy fokozódik az érdeklődés, mint a helyben készült, minőségi borok iránt, amelyek már messzebbről is csábítanak látogatókat a településre.

 

 

Takácsné Stalter Judit császártöltési polgármester többször is köszönetet mondott valamennyi helyi civil segítő egyesültnek, amelyek vastagon hozzátettek a múlt hétvégi program sikeréhez.

fotó: baon.hu

Ennek is köszönhető, hogy a minden korosztályt megszólító esemény híre egészen Debrecenig jutott – mondta.

 

 

fotó: baon.hu


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

2 × kettő =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...