Újabb győzelemmel újra a tabella első helyén

Írta ekkor 2020-10-11

A múlt heti Harta elleni vereség után újra bebizonyította a Kalocsai Futball Club, hogy a tabella első pozíciójában van a helyük. Ezúttal a Kecel FC csapatát fogadták, és 1-0-ás győzelmet arattak a Kohány Balázs edzette fiatalok.

A bajnokság nyolcadik fordulójára ezen a borongós vasárnap délután került sor. Ha az eddigi mérleget nézzük, ( a mai fordulót is beleértve) 8 mérkőzésből 7-szer győztesen jöttek le a pályáról a mieink. Ez a siker széria köszönhető annak, hogy összeszokott a csapat és mindenki hozzáteszi a magáét az adott szituációban, valamint a végletekig küzd. Ezt mutatja az is, hogy a mai gólszerző Tóth Levente törött orral fejelte az ellenfél hálójába a labdát, amivel kialakult az 1-0-ás végeredmény. ennek ellenére voltak hibák is a játékosok részéről, az edző, Kohány Balázs értékelte is a látottakat

 

Fotó:KFC

Beszélt arról is, hogy meghatározó játékosok hiányoztak a pályáról sérülés miatt, sőt Tóth Levente már a második félidőt törött orral játszotta végig. Bízik abban, hogy a jövő heti Kiskunhalas elleni mérkőzésre legtöbben felépülnek, mert ha csak a mezt küldik ki a pályára nem fognak jönni a pontok

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

három × kettő =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...