Útjavítást hozott az óévből az újba Öregcsertő

Írta ekkor 2019-01-04

Százmilliós összköltségű fejlesztéscsomagot indított útjára és jelentett készre 2018 végére az öregcsertői önkormányzat.

Ahogy azt a falu polgármestere, Kis-Vén László egy rádiónknak adott korábbi interjújában mondta, történelmi jelentőségű beruházás-sorozatot hajthattak végre, ennyi pénzt ugyanis polgármestersége alatt még nem fordíthatott ilyen koncentrált intervallumon belül fejlesztésre a település.

Öregcsertő első ember felidézte a sikerrel lezárt projekteket, valamint bemutatta, melyek az idei évre áthúzódók közülük.

 

A megújult óvoda

Kis-Vén László öregcsertői polgármester kiemelte, hogy nem csak a megyei koordinálással kipályáztatott uniós forrásból, úgynevezett Térségfejlesztési Operatív Program keretéből tudtak komoly beruházásokat megvalósítani az óévben.

Volt minisztériumi pályázatuk és paksi alapítványi pályázatuk is, amelyek ugyancsak eredményes bírálatban részesültek és szemmel látható fejlődést hoznak a faluba – mondja a településvezető.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...