Vállalkozási kedv-serkentés és Kalocsa-Kúla workshop
Írta Vörös Istvánekkor 2018-12-19
Mint arról híreinkben korábban beszámoltunk, „Régi szokások új köntösben” címmel a magyar-szerb határon átnyúló együttműködési pályázatot nyert Kalocsa és Kúla.
Ezen pályázatba vállaltak megvalósításának részeként workshopot és gazdaságfejlesztési programot tartottak a hét elején Kalocsán, amelynek vendége szerb testvérvárosunk volt.
Dr. Kutnyánszky-Horváth Annamária projektmenedzser és szakmai támogatója a KORONAfm100-nak elmondta, hogy a mostani program fő célja a régióban már fellelhető, főképp gasztroturizmust jelentő, gazdasági potenciál megerősítése és új alapokra helyezése az együttműködés jegyében.
Ezzel egyetemben a fiatalságot is megszólították, azon üzentet erősítve, hogy érdemes helyben vállalkozni.
Valka Károly kúlai alpolgármester úgy véli, hogy a két település közötti pályázat az iskolapéldája annak, hogy a kulturális, oktatási, és a sport területén folytatott együttműködés mellett fontos a testvértelepülések közötti gazdasági együtt gondolkodás is.
Ezért örül annak, hogy most ilyen minőségben is megjelenhetett Kúla Kalocsán.