Vascsővel bántalmazta unokaöccsét egy kalocsai férfi

Írta ekkor 2022-10-16

Jelenleg is letartóztatásban van az a 45 éves férfi, aki a gyanú szerint szeptember 21-én bezárta unokaöccsét a garázsba, leültette egy székre és vascsővel bántalmazta, hogy vallomást csikarjon ki belőle. A rendőrség most zárta le a nyomozást, vádemelést javasolt a férfi ellen – írja a Police.hu.

A rendőrség közleménye szerint egy kalocsai férfit a nagybátyja garázsrendezésre hivatkozva hívott át magához szeptember 21-én délután, majd becsalta a melléképületbe, és rázárta annak ajtaját.

Ezután faggatni kezdte, hogy felesége kivel szűrte össze a levet, amíg ő börtönben volt, de az unokaöccse nem tudott válaszolni a kérdésre.

A férfi ekkor ingerült lett, leültette őt egy székre és megfenyegette, hogyha nem mondja el, amit hallani szeretne, akkor elássa őt a kertbe. A férfi a telefonját is elővette és követelte, hogy mondja a kamerába a szeretők névsorát. Az ijedt rokon továbbra sem volt együttműködő, ezért vascsővel lábon vágta, majd arcon ütötte. Az unokaöcsben ekkor tudatosult, hogy nincs választása, ezért eleget tett zsarolója kérésének. A bántalmazó ezután az ajtóhoz rángatta, és kihajította.

A férfi csak ekkor vette észre, hogy az incidens során kiesett zsebéből a tárcája, benne a pénzével és az irataival, azonban hiába kérte nagybátyjától, hogy adja vissza az értékeit, nem járt sikerrel. A rendőrséget az élettársa értesítette.

A kalocsai rendőrök pár órán belül elfogták és őrizetbe vették a 45 éves férfit. A férfi jelenleg is letartóztatásban van, a nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és vádemelést javasoltak.

Forrás: telex.hu


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

egy × 1 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...