Végetért a Mosolygömb-akció!
Írta Arany Lucaekkor 2024-12-23
November 29-én indult körútjára a Mosolygömb Kalocsán, mely kezdeményezés célja évek óta változatlanul az, hogy örömet szerezzen a város nehéz helyzetben lévő gyermekeinek.
Az idei akció záróakkordjaként csütörtökön, Kalocsa Város Polgármesteri Hivatala záróünnepély keretében, adta át az összegből vásárolt adományokat. Az ajándékokat dr. Bagó Zoltán, Kalocsa polgármestere adta át. A családokat Dr. Látó Anita, Kalocsa város aljegyzője köszöntötte.
Dr. Látó Anita elmondta, hogy idén a Mosolygömb akció során november 29. és december 18. között több mint 600.000 forintot gyűjtöttek össze, amelynek köszönhetően 120 kisgyermek arcára sikerült mosolyt varázsolni. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ennyi ajándékot vásároljanak a legkisebbek számára.
Az alábbi vállalkozások és intézmények segítették idén a gyűjtést:
November 29. Polgármesteri hivatal
November 30: Negyvennyolcasok tere – Budmil márkabolt
December 1: Szentháromságtér – adventi gyertyagyújtás 16:30
December 2: Szent István utca 57, Kalocsa- Cipőkuckó
December 3: Széchenyi út 6. Kalocsa- Agrárközösség
December 4: Szent István király út 37- Vicai Optika
December 5: Szent István király u. – Belvárosi Gyógyszertár
December 6: Kalocsa, Dózsa György utca 61- Anikó Zöldségsziget
December 7: Kalocsa, Negyvennyolcasok tere 1- Szalontai Cukrászda
December 8: Szentháromságtér – adventi gyertyagyújtás 16:30
December 9: Szent István király u. – Belvárosi Gyógyszertár
December 10: Szent István király út 52,- Kiwisun Szolárium
December 11: Negyvennyolcasok tere 1 -Szalontai Cukrászda
December 12: G-SMT – Miskei út 23
December 13: Kalocsa, Bátyai út 83- OMV
December 14: Negyvennyolcasok tere 1 -Szalontai Cukrászda d.e. / Kalocsa,
Vörösmarty Mihály u. – Szami Söröző d.u.
December 15: Kalocsa Búzapiac tér, Adventi kultúrpiac /
Szentháromságtér – adventi gyertyagyújtás 16:30
December 16: Kalocsa, Jókai Mór utca 1.- Kalocsai Kertvárosi Fényi Gyula
Àltalànos Iskola
December 17: Szent István király u. – Belvárosi Gyógyszertár
December 18: Szent István király u. – Belvárosi Gyógyszertár