Vérplazma adására kérik a koronavírus-fertőzésen átesetteket

Írta ekkor 2020-11-30

Vérplazma adására kérik a koronavírus-fertőzésen átesetteket – hívja fel rá a figyelmet az Országos Vérellátó Szolgálat.

A gyógyult fertőzöttek véréből előállítható különleges plazmakészítményt súlyos állapotú fertőzött betegek terápiájában alkalmazzák.

Az eddigi eredmények alapján még több esetben szükség lenne erre, de ez csak a gyógyult betegek segítségével lehetséges. A magyar COVID-19 fertőzöttek gyógyulási esélyeinek növelése érdekében az Országos Vérellátó Szolgálat is a lehető legtöbb, korábban PCR pozitív, de legalább 3 hete tünetmentes személy jelentkezését kéri és várja.

Szeitzné Nyírő Csilla, a kalocsai Vöröskereszt területi vezetője elárulta, Kalocsán és a vételkörzetben is van lehetőség vérplazmaadásra, melynek menetéről részletesen beszámolt a KORONAfm100-nak adott interjúja során.

 

 

Mint mondta, a jelentkezők előzetes orvosi kivizsgáláson vesznek részt, ahol a kérdőív, személyes beszélgetés és fizikális vizsgálat alapján szakembereink döntenek a jelentkező alkalmasságáról, valamint tájékoztatást adnak magáról a plazmaferezisről.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

egy × 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...