Vidámpark, tojásfa, koncert és nyuszi az Érsekkertben
Írta Vörös Istvánekkor 2019-04-19
Már napok óta a kalocsai Érsekkertben állomásozik az ünnepi hosszúhétvégére érkezett vidámpark, de húsvétvasárnap nem csak miatta lesz érdemes kilátogatni oda.
A Platán Rendezvényközpont körül ugyanis egész délután, három órától a legkülönbözőbb családi programokkal várnak kicsiket és nagyokat a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár munkatársai.
Az elmaradhatatlan kézműves-foglalkozások és játékok mellett lehet majd nyuszit simogatni és a gyermekkoncerttől a bábjátékon át az élőzenés locsolóbálig gazdag palettát állítottak össze a kikapcsolódni vágyóknak – mondta rádiónknak dr. Magóné Tóth Gyöngyi intézményvezető.

fotók: Kalocsa.hu – Facebook
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi intézményvezető a vasárnap délutáni, érsekkerti húsvét kínálatából kiemelte a színpadi produkciókat, amelyek főképp a gyermekek szórakoztatásáról gondoskodnak majd.
Megjegyezte, hogy az idén lehet, hogy nem a nyuszi lesz az egyetlen kisállat, amelyet a helyszínen lehet majd szeretgetni.

fotók: Kalocsa.hu – Facebook