Világszenzáció leletegyüttes a Viski Múzeumban

Írta ekkor 2018-09-18

Elképesztően színes és látványos kiállítást nyitott pénteken a Paprikafesztivál kísérőrendezvényeként a kalocsai Viski Károly Múzeum.

A kiállításon vetített kisfilm

Az “És álljon a domb, a multak jele…” című, Dusnok-Halom régészeti kutatások eredményeit bemutató tárlat jövő szeptember 15-ig látogatható. Az intézmény hagyományosan a Kulturális Örökség Napjához időzítette az alkalmi gyűjtemény bemutatását.

Az idén igazán friss anyaggal rukkoltak elő, hiszen a Dusnoknál folyó, a településvezetés által támogatott feltárások, európai viszonylatban is ritkaságnak számító sírleletei kerültek a főfolyosóra, a Nemzeti Kulturális Alap társfinanszírozásával létrejött kiállításon.

A korabéli eszközök, csontvázak, ékszerek együttes különlegességéről Dr. Kulcsár Valéria, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének docense szólt.

 

fotók: viskikarolymuzeum.hu

Dr. Kulcsár Valéria, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének docense a kalocsai múzeum új időszaki kiállításának megnyitóján hangsúlyozta, hogy a dusnoki feltárás sok szempontból példa nélküli eredményeket hozott.

 


Olvasói kommentek
  1. Gyuri   Ekkor   2018-09-19 - 15:43

    Gratulálok! Nagyon jó kisfilm. Egyrészt irigylem azokat, akik régészek lehetnek, másrészt pedig nem… 🙂 Sok sikert a továbbiakban!

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × egy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...